A történelem során Udvarhely vidékét a köztudat a székely anyaszék, Udvarhelyszék nevével azonosította, melynek anyavárosa mindvégig Székelyudvarhely volt.

Mint a székelyföldi települések némelyikét, a király, majd a vajda látta el megkülönböztető kiváltságokkal. Később az Erdélybe kényszerűségből áttelepedett királyi udvar már egy átfogó közigazgatási és adórendszer szempontjai szerint emelte ki a térségbeli települések csoportjából és bástyázta körül az első urbánus jogokkal (Izabella királyné 1558-ban kiadott levele indítja el ezt a folyamatot), amelyek aztán – a fejedelemség korában gyakran meg-megtorpanó, később valós – a fejlődés, a gyarapodás esélyeit jelentették. A közigazgatás korszerűsítési folyamatában előbb törvényhatósági hatáskört kap, majd 1876-ban rendezett tanácsú város lesz. 1930 és 1956 között szinte kétszeresére nőtt a népessége, mindvégig megőrizve többségi magyar nemzetiségi jellegét, mint egyébként az egész szűken vett ún. Udvarhely Anyaszék. 2002-re az időközben (1952) Betlenfalvával és Kadicsfalvával kiteljesedett település népessége 36.926 főre gyarapodott, s ennek 95,6 százaléka magyar nemzetiségű, 2,9%-a román, 1,2 %-a roma és a fennmaradt 0,3 % más nemzetiségű. 1992-2002 között a magyar lakosság részaránya csökkent, ennek legfőbb oka a kivándorlás.

A céhes közösségekből (tímárok, cserzővargák, szűcsök, szabók, lakatosok, csiszárok, fazekasok, mészárosok, kovácsok, nyergesek, asztalosok, kalaposok, szíjgyártók, fuvarosok, ácsmesterek) ez idő alatt kisüzemek, helyi ipar és nagyipar cseperedett az 1980-as évek közepére.

A turisztikai célú fejlesztés csomópontjai a középkori – részben átépített – építészeti emlékek, templomok és kúriák. 

Látnivalók:

Ha például a Szabadság-tér (mai alakját a két világháború között kapta) a kiindulópont, akkor a tér kínálja az első látványosságokat: a ma a mallersdorfi ferences nővérek rendjének otthont adó, Szt. Ferenc-rendi kolostor egyházi tulajdonba visszaadott épülete és temploma (18. század), az egykori Főteret kettéosztó református templom (18. sz.) – az előtte álló teljes alakú Orbán Balázs szobor, a Millennium évében épült Vármegyeháza, a mai Városháza.

A református templomtól délre a téren a volt református kollégium (Bethlen János alapította 1672-ben) és a századforduló második évtizede első két évében az internátus megmaradt épülete mellé épített új palota – a mai Benedek Elek Tanítóképző. Ez az épület ad helyet az akadémiai tudományos könyvtárnak is, amelynek alapjait 28 könyvvel Apafi Mihály erdélyi fejedelem tette le.

A tér fölött magasodó Szt. Miklós hegyen a mai látnivalók az r.k. plébániatemplom (18. sz.), a plébánia épülete, amely azon kevés épületek egyike, amelyek a 17. századot idézik, a századforduló első évtizedében épült a 16. századi jezsuita alapítású r.k. főgimnázium, mai – Tamási Áron nevét viselő gimnázium – épülete.

A Szabadság térről kiinduló Vár utca kalauzol el a Székely Támadt várhoz, amelynek tövében a Tompa-ház emlékszobája (Tompa László utca) idézi föl az utcának is nevet adó udvarhelyi költő és szerkesztő Tompa László emlékét.

Egyetlen középkori műemléke a mai városnak a Jézus-kápolna. Szerény, dísztelen egyszerűsége, négylevelű lóhere alakjára emlékeztető alaprajza németországi, magyarországi, sőt székelyföldi (Kézdiszentlélek, Székelyszáldobos) 13. századi hasonló építkezések rokonságára utal.

A város északi kijáratának határában a helybéliek egyik kedvenc kiruccanási helyén, Szejkefürdőn Orbán Balázs sírjához székelykapu-sor vezet.